2017. december 7., csütörtök

Andy Weir: Artemis (magyar)

Kevés az olyan sikertörténet, legyen szó sci-firől, vagy úgy általában irodalomról, mint amit Andy Weir első regénye, A marsi tudhat magáénak. Megismételni még nehezebb, ezért elsősorban nem is az a kérdés, hogy az Artemis képes-e erre, hanem az, hogy Weirnek csak szerencséje volt, vagy tényleg tud stabilan minőségi és szórakoztató történeteket írni. Spoiler alert: képes rá.

Persze a Mars után nyilván a Hold jön, meg a tudományos alaposság, a humoros, szórakoztató stílus és a rendkívül laza, de valamiben mindenképpen kiemelkedő képességű főszereplő is várható volt, elvégre ezeknek köszönheti A marsi is az elsöprő sikert a Matt Damon-féle film mellett. Ezeken kívül viszont az Artemis nem is különbözhetne jobban Weir előző regényétől.

Valamikor a nem túl távoli jövőben megépült a Holdon Artemis öt kupolából álló városa, elsősorban a turizmus és az alumíniumtermelés, nem hivatalosan pedig a nemzetközi pénzmosás kiszolgálására. Itt éldegél Jazz Bashara is, aki éppen hordárként keresi a napi betevőt, a szűkös anyagiakat pedig csempészéssel egészíti ki.

Álma, hogy turistákat vezessen űrruhában a felszínen, ez lényegesen jövedelmezőbb és izgalmasabb foglalkozás, csakhogy engedélyt és megfelelő felszerelést szerezni már nem olyan egyszerű. Persze akár hegesztőnek is elmehetne, mint az apja, de... maradjunk annyiban, hogy ez nem opció.